A kemence szó eredetét tekintve a szláv kamenica, köves jelentésű szóra vezethető visza. A paraszti háztartások alapvető kelléke volt a jól működő kemence. Úgy, mint a kenyérnél, itt is családonként változott az alakja, de kialakultak olyan szerkezeti, illetve alaki jegyek, amelyek területenként egységesek voltak. Így a Nagyalföld egészén a kör vagy sokszög alaprajzú, úgynevezett búbos kemencék terjedtek el, míg a Dunántúlon a négyzet alaprajzú, lapos tetejű „kockakemencék”, illetve a dongaboltozatos nyeregkemencék voltak a gyakoribbak. Elsősorban beltérben kaptak helyet fűtőalkalmatosságként és sütőként, a szoba konyha felőli sarkában az ajtó és a hátsó fal között, konyhába nyíló ajtóval.

Beltéri búbos kemence építése

Beltéri búbos kemence építése

 

Építettek szabadtéri kemencéket is a nyári napokra, hogy ne melegítsék be a szobát, mivel főleg aratáskor megesett, hogy naponta kétszer fűtöttek be kenyérsütéshez. Legfontosabb építőanyag a sár volt. A búbos kemencék a legtöbb esetben tiszta sárból voltak, amit egy vessző- nád- vagy kóróvázra tapasztottak. Mellette léteztek a cseréptörmelékből rakott, valamint a hal formájú agyaghurkákból – agyagcsukákból – készült, majd a 20. század elején már égetett agyagtéglából falazott kemencék, ám míg az elsőt a legtöbb gazda maga rakta, az utóbbiakhoz már tapasztalt mesterek segítsége is elkellett.

Méreteiket tekintve legelterjedtebbek a 4-6 kenyeresek voltak, de előfordult néha 8 kenyeres is. Ez olyankor alkalmazták, amikor a közösség létszáma kicsi volt, így közösen építettek kemencét.

Kültéri, dongaboltozatos nyeregkemence

Kültéri, dongaboltozatos nyeregkemence

 

Léteztek még az ún. banyakemencék, ezek olyan kisméretű szabad-téri kemencék voltak, amik egy-két nap alatt elkészültek. Ezeket a vándorló népek – nálunk a cigányság – használták előszeretettel. Ezek egy, vagy esetleg két kenyér sütésére voltak méretezve, így gyakrabban használták. Kéményük nem volt, csak a tűztér. Fűtésre mindig az épp leg-könnyebben elérhető fűtőanyagot használták tájegységtől függően. Az alföldön szalmát, kukoricaszárat, kórókat, szőlőtermő vidéken venyigét, erdős részeken pedig fát. A fűtés mindig a tűztérben történik, égés közben néha áthúzva a parazsat egyik oldalról a másikra, mivel a kemencének az az oldala melegedik, ahol nincs parázs.

Banyakemencék

Banyakemencék