A Magas-Bakony betelepülése

Az Árpád-korban a területet áthatolhatatlan erdő borította, a Honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élő népeknek és a beköltöző magyar törzseknek a terület egyaránt alkalmatlan volt a letelepedésre. Szent István itt szervezte meg a legjelentősebb erdőispánságát, amely a várispánságoktól elkülönült gazdaságilag és csak később olvadt bele a vármegyerendszerbe. A rengetegben csak a királyi vadászok és erdőóvók (Szentgál), valamint a Szent István által 1018-1020. körül alapított bakonybéli bencés, illetve a III. Béla által 1182-ben alapított zirci ciszterci szerzetesek éltek. Az erdőispánság székhelye a mai Csehbányaterületén lévő Hölgykő várában volt1. A középkorban a Bakony szinte áthatolhatatlan volt, csak a szélek felől terjeszkedett lassan a földművelés, illetve az apátságokat összekötő utak mentén alakultak ki településkezdemények, mint például a középkori Akli. A török korban végvidékké váló Bakony teljesen elnéptelenedett, így az erdők területe jelentős mértékben megnövekedett.

A török kiűzésével, de még inkább a Rákóczi-szabadságharc lezárultával tértek vissza az eredeti birtokosok. A sűrű rengeteg számukra kis értékkel bírt, hiszen minden falu körül volt erdő, ezért tűzifára nem volt kereslet, az értékesebb épületfát pedig a korabeli útviszonyok miatt nem lehetett az erdőből elszállítani. Ezért új erdei haszonvételek felé fordultak, így jelent meg a területen a hamuzsírfőzés és az üveggyártás, valamint a szén- és mészégetés2. Ezek az iparágak rengeteg fát használtak fel, emiatt megnyílt az út az áthatolhatatlan erdőség feltárására és az alkalmas területek mezőgazdasági művelés alá vonására. A régi-új tulajdonosok az erdők kiirtására és a faanyag felhasználására megkezdték az erdők benépesítését, ez az elsődleges betelepítés 1710 és 1790 között zajlott. Az új településekre gyakran a szomszédos, már megszilárdult birtokrendszerrel rendelkező falvakból is érkeztek telepesek, bízva a kedvezőbb gazdálkodási lehetőségekben. Számos kereskedő, kézműves és iparos is letelepedett ezekben az irtásfalvakban, az olcsó alapanyagok és a fellendülő kereskedelem miatt.

A heinrichaui apátság telepítette újra németekkel Zircet 1710-ben, de a település csak 1720 körül stabilizálódott. Bakonybélt szintén ekkortájt telepítették újra, de valódi benépesedésével csak 1736-tól számolhatunk3. A környező települések közül a zirci apátság telepítette be Akli pusztát a Zircről kitelepülő németekkel és magyarokkal, akik a majorságban dolgoztak. A környék benépesítésében az újjászerveződő cseszneki Eszterházy uradalom járt az élen, 23 települést népesítettek be, köztük Lókutat (1758) és Pénzeskutat (1780)4. A vizsgált terület Szentgálhoz tartozott, de kialakulásában fontos szerepet játszottak a szomszédos települések lakói is5. Fényes Elek 1851-ben, Szentgálról írt szócikkében megjegyzi, hogy igen népes falu, rengeteg erdőkkel, de ezeket hiába vették a védelem miatt zár alá, erősen fogyatkoznak6. A tanyavilágról nem ír, pedig kialakulásában szerepet játszott az erdők nagyarányú irtása7.

A vizsgált terület a szentgáli határ, az akkori Felső-Erdő északi részén található, határközeli helyzete miatt a perekben és a határjárásokban sűrűn szerepel. 1725-ből maradt fenn egy oklevél, amely az Eszterházyak és a szentgáli köznemesség birtokainak határait tisztázza. A bizonyságlevelet az erdőben található Esztergál-kútnál állították ki, Hudi József ezt a helyet a távolabbi Nagyesztergárral azonosítja8. Véleményünk szerint sokkal valószínűbb, hogy a kérdéses oklevelet az akkori szentgáli határ közelében, a mai Hárskút melletti Esztergáli-völgyben lévő forrásoknál állították ki. Az itteni forrásokra épül ma is Hárskút ivóvízellátása. Az ugodi Eszterházy és a cseszneki Eszterházy birtokok, valamint Szentgál határai a Kerteskőnél találkoznak. Ez a szikla ma is megvan Pénzesgyőr közigazgatási területén, a Gerence patak szurdoka felett, még az egykori hármas határhalom is megtalálható. Innen a határ a Gerence patak mentén húzódott a Kőrös-győr patakig, majd innen tovább a Fekete-érre. Mindkettő a Gerence patak hárskúti mellékágának akkori elnevezése lehet. Innét pedig az Esztergál-kút völgyén keresztül vonul nyugati irányba9.

Az anyaközség, Lókút betelepítésére Mekinya Andrást bízták meg 1758-ban. Az Eszterházyaknak ez a telepítés azért volt fontos, mert a zirci apáttal birtokperben álltak, mivel a törökdúlás előtt ez a terület az apátság birtoka volt és így kívántak a hosszan húzódó ügy végére pontot tenni. A kezdetben 20 jobbágytelkes Lókút a zirci ciszterciek Akli majori földjei és olaszfalui birtokai közé ékelődött10. Az Eszterházyak minden birtokukon támogatták az üveghuták és hamuzsírfőzők építését, ezáltal felhasználva az erdőket, hogy a felszabaduló földeket mezőgazdasági művelés alá vehessék jobbágyaik. Az eredeti szlovák betelepülők valószínűleg favágók voltak, 1770 után német nemzetiségű hutamunkások érkeztek a Lókút-Óbányán felépült üveghutába. A huta építésével Klyma Károly, Csehországból származó üvegfúvó mester volt megbízva, az elkészült huta vezetése viszont már a városlőd-pillei üvegfúvó Geiszner Antal kezébe kerület, amiért Klymával sokáig pereskedtek. A huta kb. 1765-től 1790-ig működött 18-20 munkással, majd átköltözött a közeli Pénzeskútra, ahol addigra már felépült Újhuta11. A költözésben szerepet játszhatott, hogy a kis területű lókúti határban hamar elfogyott a fa. Ekkor kezdődött meg a szomszédos pénzeskúti és gyertyánkúti, hárságyi erdőrészek kiirtása.

A bakonyi üveghuták Gerlich térképe nyomán (1797) Forrás: Éri (1966)

A bakonyi üveghuták Gerlich térképe nyomán (1797) Forrás: Éri (1966)

 

1.: MÉSZÁROS GY. (1984): A bakonyi erdőispánság kialakulása. ERFA Híradó 1984 júliusi szám. In: OROSZI S. (szerk.) (2006): Bakonyi erdők, bakonyi évszázadok, válogatás kétszáz év írásaiból. Veszprém. pp. 42-44.

2.: MÉSZÁROS GY. (é. n.): Hamuzsír készítésének története hazánkban különös tekintettel a Bakonyra. Kézirat. Országos Erdészeti Egyesület könyvtára, Kéziratok. 103 p.

3.: LENKEFI F. (1996): Veszprém megye betelepülése a török hódoltság után. In: HUDI J. – TÓTH D. (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XVI. Veszprém. pp. 67-90.

4.: VERESS D. CS. (1996): Lókút története – Egy bakonyi község múltja és jelene. Lókút Község Önkormányzata, Veszprém. 368 p.

5.: HUDI J. (1998b): Herend története: egy bakonyi község múltja és jelene. Herendi Német Kisebbségi Önkormányzat, Veszprém. 329 p.

6.: FÉNYES E. (1851): Magyarország geographiai szótára I-II. Pesten. pp. 218-219.

7.: FÉNYES E. (1847): Magyarország leírása. Pesten. 720 p.

8.: HUDI J. (1998a): Pénzesgyőr története. Szerzői kiadás, Veszprém. 330 p.

9.: Veszprém Megyei Levéltár, V.402.x. Szentgál község feudális levéltára. Bizonyságlevél a cseszneki és a szentgáli Bakony határairól. Esztergál-kút (1725. nov. 12.) In: HUDI J. (1998): Pénzesgyőr története. Szerzői kiadás, Veszprém. 330 p. 18 p.

10.: VERESS D. CS. (1996): Lókút története – Egy bakonyi község múltja és jelene. Lókút Község Önkormányzata, Veszprém. 368 p.

11.: ÉRI I. (1966): Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. pp. 143-180.