A terület eredeti klímazonális zárótársulása minden esetben a bükkös (Fagetum), azonban a Bakony makroklímájának, nedvesebb és hűvösebb éghajlatának köszönhetően itt ez a társulás már 300 m-rel a tengerszint felett is megjelenik. A nyugat-középhegységi bükkös uralkodó fafaja a bükk (Fagus sylvatica), mellette a lombkoronát olyan elegyfafajok alkotják, mint a közönséges gyertyán (Carpinus betulus), a hegyi juhar (Acer platanoides), a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), a kislevelű hárs (Tilia cordata) és a magas vagy mannakőris (Fraxinus excelsior). A lombfakadást megelőző hónapokban virágzó geofitonok az odvas keltike (Corydalis cava), a hóvirág (Galanthus nivalis), a hagymás fogasír (Dentaria bulbifera), a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides) és a medvehagyma (Allium ursinum). A lombfakadást követő fényviszonyokat már csak kevés lágyszárú képes elviselni, ilyen a szagos müge (Galium odoratum) és a bükksás (Carex pilosa), valamint a védett babérboroszlán (Daphne laureola) és a farkasboroszlán (D. mezereum)1.

Farkasboroszlán (Daphne mesereum)

Farkasboroszlán (Daphne mesereum)

 

A hárskúti fennsík szélén több szurdokvölgy is található, a függőleges mészkő-sziklafalak különleges mikroklímát teremtve ritka növényfajoknak nyújtanak élőhelyet, mint például a havasi ribiszke (Ribes alpinum), a törékeny hólyagpáfrány (Cystopteris fragilis), a zöld fodorka (Asplenium viride), a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), a havasi turbolya (Anthriscus nitida) és az erdei holdviola (Lunaria rediviva). A mohás sziklákon él a karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum) és a gímpáfrány (Asplenium scolopendrium), de itt találkozhatunk az apró, fehér virágú szegfűfélével, a mohos csitrivel (Moehringia muscosa) is. Az Esztergáli-völgy a jégkorszaki maradványfajok egyik utolsó menedéke. A havasi vagy győzedelmes hagyma (Allium victorialis) mellett előfordul itt a bennszülött cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) (5. ábra) és több orchideafaj is, mint például a bíboros kosbor (Orchis purpurea), a korallgyökér (Corallorhiza trifida) és a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus)2.

 

A Kőszorosi szurdokvölgy

A Kőszorosi szurdokvölgy

 

A tanyavilág kialakulása során az egykor összefüggő erdők helyén, ahol erre többé-kevésbé alkalmas volt a talaj, szántóföldeket alakítottak ki, de általában csak önellátásra termeltek. A többi földet kaszálóként és legelőként hasznosították. Ennek a művelési struktúrának az emlékeit ma is megtalálhatjuk. Az egykori szántókat ma kaszálóként hasznosítják vagy beerdősítették, sajnos sok helyen tájidegen fafajokkal. Ilyen erdő a Rák tanya melletti lucfenyő (Picea abies) – bükk (Fagus sylvatica) elegyes erdő, a Vámos tanya közelében lévő vörösfenyves (Larix decidua) vagy a Hudi tanya melletti erdei fenyves (Pinus sylvestris).

A tanyák körül kialakított hagyományos gyümölcsösök alját általában kaszálták, hogy így jussanak a lábasjószág téli takarmányához. A rendszeresen kaszált gyepekben olyan, a hegyi rétekre jellemző fajok jelenhetnek meg, mint a rigószegfű (Moenchia mantica), réti margitvirág (Chrysanthemum leucanthemum), prémestárnicska (Gentianopsis ciliata), réti szegfű (Dianthus deltoides) és Szent László-tárnics (Gentiana cruciata)3. A felhagyott gyümölcsösökben a gyepek avarosodnak, cserjésednek, végül beerdősödnek. A fiatal erdő fölénő a gyümölcsfáknak és már csak a szabályos térhálóban álló, idős, haldokló fák emlékeztetnek az egykori gyümölcsösre.

 

1.: GALAMBOS I. (2008): A Bakony hegység növénytakarója. In: H. Harmat B. (szerk.): A Bakony – a természet kincsestára. Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc. pp. 26-46.

2.: MALATINSZKY Á. (szerk.) (2009): Bükkerdők ölelésében – Az Öreg-Bakony. Szent István Egyetem Környezetvédelmi Szakkollégiuma, Gödöllő. 92 p.

3.: DÖVÉNYI Z. (szerk.) (2010): Magyarország kistájainak katasztere. MTA Földtudományi Kutatóintézet, Budapest. 876 p.